A partnerek első találkozójára Szófiában került sor a projekt legelején. A projekt során a fejlesztési ügynökségeknél dolgozó projektmenedzserek horizontális képességeit felmérő és fejlesztő eszközrendszer kerül megalkotásra.
A második partnertalálkozót a Dekut Kht. szervezte Debrecenben. Itt először az ECLO képviselői bemutatták a validált eszközöket (ezek a Módszertan részben tekinthetőek meg), amelyek a szófiai találkozón meghozott döntések alapján kerültek kialakításra. A partnerek megállapodtak egy közös szóhasználatban, elkezdték a szerepjátékok alkalmazásának gyakorlását, valamint meghatározták a projekt következő lépéseit.
A harmadik partnertalálkozóra Párizsban került sor. Az első napon a vezető partner (SVIM) segítségével áttekintésre került a projekt aktuális helyzete, a kommunikációs tevékenységek és a pénzügyi/adminisztrációs kérdések. A következő napon az ECLO által koordinált gyakorlatokra került sor, megvitatásra kerültek az esettanulmányok és az azokhoz kapcsolódó forgatókönyvek. A partnerek kézbe vehették a VISIBLE kézikönyv első változatát, amellyel kapcsolatban mindenki elmondhatta véleményét.
Az utolsó – három napos – találkozóra Brüsszelben került sor. Az első napon a projekt eredeti céljairól volt szó és a projekthez kapcsolódó „logisztikáról”: a projektmenedzsmentről, kommunikációs kérdésekről és a pénzügyek kezeléséről. A második nap azokra a folyamatokra és a tanulási módszerekre koncentrált, amelyek a fejlesztés során kerültek kialakításra. Külső érdeklődőknek is bemutattuk az elkészült eszközöket és lehetőséget biztosítottunk azok gyakorlati kipróbálására is. Az utolsó napon a projekt értékelését bemutató anyagot hallgattuk meg. Lehetőségünk volt a hallottak kiegészítésére is, hozzásegítve az értékelőt a jelentés véglegessé tételéhez. Képek a találkozóról